Halottak napja, Halloween


További Halloweenes ötletek...

Halloween kamaszokkal. Kell ez nekünk?

Hogy hogyan lett nálunk Halloween, az tényleg a véletlenek és a 'miért ne?" beszélgetések sorozata. Nem volt tervezve, nem volt hosszas rákészülés, de aztán mégis így jött össze és mondhatom, hogy szerencsére. Remek éjszaka volt.

Azt természetesen meg sem próbáltam, hogy cukorkagyűjtéssel próbálkozzunk. Azt hiszem, manapság a becsöngetős akciókat olyan bizalmatlanság övezi, hogy eleve kudarcra lett volna ítélve a kísérlet. Ezt tehát hagytuk. Ettől függetlenül sétálni a sötétben, jelmezt húzni, bulizni- ez aztán remek móka.

Néhány nappal az ünnep előtt találtuk ki, hogy öltözzünk be és járjunk egyet az utcán. Nos, kamaszokról lévén szó, alaposan be kellett vetnem a saját lelkesedésemet, hogy elhitessem velük, ez nem is annyira ciki. Ha pedig már az utcára megyünk, akkor legyen valami célja is az útnak.

Egy viszonylag érdekesnek ígérkező útvonalat jelöltem ki, melyen szalagokat raktam végig, hogy jelöljem az utat. Jártunk a városban, végigsétáltunk a temetőn, és megmerültünk az erdő sötétjében, ahol vadkutyáktól volt hangos a határ. Végül nálunk zártuk a kört.

A játékot arra építettem, hogy ez az éjjel mégiscsak különleges, egyedi. Ilyenkor akár össze is találkozhatunk valakivel a már nem élők közül. Ha mégsem részesülünk ekkora szerencsében, akkor is érezhetjük a különleges erőket, amikkel megtelik a levegő. A négy elemet (tűz- víz- levegő- föld) kellett összegyűjteni az út során, hogy majd egy nagy varázslásban felhasználjuk az erejüket.

Az első feladat a templom kertjében várt a résztvevőkre. Megtalálták a narancsszínű papírtökre írt feladatot, mely azt kérte tőlük, hogy 14 kavicsot gyűjtsenek össze itt, a templom tövében. Természetesen rituális jelentősége volt a helynek. Itt aztán olyan közel vagyunk a felsőbb erő(k)höz, hogy a későbbi varázslás szempontjából elengedhetetlen innét vinni a kelléket. Mikor ezt megoldotta csapat, meglett a 14 kövecske, továbbmentünk a szalagok mentén.

A második feladat a víz beszerzése volt. Nos, itt már szükség volt találékonyságra. A nyílt utcán, eszköz nélkül... Végül egy eldobott műanyag palackot kerestek és az artézi kútból töltötték meg. Továbbmenve hamarosan újabb keresgélés volt a feladat. A levegő jelképét, egy madártollat kellett keresni, hogy az úton továbbvigyék. Hamarosan elérkeztünk a gyönyörűen kivilágított temetőhöz. Nos, az a helyzet, hogy én szeretem a temetőket. Szeretek ott sétálni és valahányszor éjjeli túrát rendezek gyerekeknek, szeretem őket azzal provokálni, hogy be kell menniük oda. Volt már olyan, hogy sírt kerestek, volt már, hogy egy kőbe vésett névhez építettek életet, volt olyan is, hogy rövid emlékműsort kellett kitalálniuk egy sírfelirat mellé. Ezúttal az volt a feladat, hogy megtaláljanak egy eldugott üvegmécsest és valamelyik sírról lángot vegyenek bele. Ez nemcsak a tüzet jelképezte, hanem azt a bölcsességet és tudást is, amit az előttünk élők halmoztak fel.

Őszintén megmondom nektek, rettenetesen izgultam, hogy nehogy valami kegyeletsértő, túl hangos, túl kellemetlen dolog történjen. Kénytelen voltam azonban megbízni bennük és nem is kellett csalódnom. A láng a miénk lett és némaságba burkolózva sétáltunk át a kivilágított temetőn.

Ezután értünk a sötét, erdős világba. Itt aztán lehetett ijesztgetni, kiabálni, bohóckodni. Az érdekessége az a dolognak, hogy éppen eddigre csendesedett meg a társaság igazán. Ekkor már inkább a beszélgetés dominált. Közben persze a negyedik elemet is meg kellett keresni. A földet a rozmaring jelképezte, melyet egy kis csomagban rejtettem el.

Megérkezve hozzánk, kissé felmelegedtünk, majd megkezdődött a "varázslás": A 14 - templomkertben szedett- kövecskét körberaktuk. A körön kívül északi irányba letettük a rozmaring ágat, délre az égő mécsest, keletre a tollat és nyugatra a vizet. Ezután egyenként mindenki belépett a körbe, megérintette a négy elem jelképét és magában kívánt valamit, amire nagyon vágyik.

Szeretem a szertartásokat. Olyan kevés van belőlük. Fontosak lennének pedig, mert ezeken tanuljuk meg, hogyan kell viselkedni, ha kicsit fennköltebb hangulatba kerülünk. Hogyan figyeljünk egymásra, hogyan tiszteljük egymás érzéseit. Gondoljátok csak el, milyen nehéz az, mikor az ember zavarban van, hogy ne szóljon be a másiknak, ne nevessen, hanem hagyja a másikat elmélyülni, miközben ő maga is átadja magát ennek a hangulatnak. Ráadásul én úgy szoktam vezetni az ilyen játékokat, hogy azt kérem a gyerekektől, hogy figyeljenek egymásra és csak akkor induljon valaki a körbe, ha úgy érzi, készen áll rá. Ne tiporják el egymást, de ne legyen a kör üresen sem. Nehéz ezt megvalósítani. Aki részt vesz egy varázslásban, az védtelenné és sebezhetővé válik. Ez- ha úgy tetszik- egy igazi bizalomjáték. Végigcsináltuk. Nagyon komoly volt. Felemelő. A játék után volt még egy kis lazítás, beszélgetés, kaja és forró puncs (természetesen alkoholmentes).

A puncs csodás ital. Nem véletlenül karácsonyra szokták időzíteni és nem véletlenül főztem én erre az éjszakára. A puncs annyira meleg, intenzív, fűszeres, hogy még akkor is elbódít, ha csak aroma emlékeztet benne az alkoholra. Nyilván, ha minden nap puncsot innánk, veszítene az értékéből, de olyan napokon, mikor valami varázslat születik, a lehető legjobb választás.


Íme receptje:
Hozzávalók (6 személyre):
1 l száraz vörösbor
1 l narancslé
250 g kristálycukor
8 tojássárgája
0,5 - 1 dl rum (ízlés szerint)- gyerekeknél rum aroma
1 tk fahéj
1 tk szegfűszeg
1/2 csillagánizs

Elkészítés:
A tojássárgákat vízfürdő felett egy tálban a cukorral habosra keverjük. Legyünk óvatosak, ne legyen túl forró a víz, épp csak gyöngyözzön. Dolgozzunk kézi robotgéppel.
Pár perc után, amikor már szépen krémesedik, adjunk hozzá apránként egy kis vörösbort, amíg kicsit le nem hűl. Ekkor öntsük át az egészet egy olyan edénybe, amiben összefőzhetjük az egészet. Adjuk hozzá az összes vörösbort, narancslevet, rumot és a fűszereket.
Főzzük 4-5 percig lassú tűzön, óvatosan. Közben folyamatosan keverjük a robotgéppel. Kész. Szedjük poharakba, és fogyasszuk mosolyogva. :-)
Akik erősebben szeretik érezni a fűszereket, főzzék fel előtte a vörösbort forraltbornak, majd ezután adják a tojásos keverékhez. Ha a bort hosszan (úgy 10 percig) főzzük, az alkohol tartalma elpárolog, így kiskorúak számára is fogyaszthatóvá válik.
Egészen kicsi gyerekeknél a bort gyümölcslével helyettesíthetjük. Ez esetben a keverék almaléből, narancs, ananász és áfonyaléből áll. Ez is roppantul finom, ám meg sem közelíti a varázslásra alkalmas eredeti receptet.

Recept tartó




Denevér üdítősdobozból




Szellemes kulcstartó




Mozgatható múmia




Kivágó




Zacskó




Halloween mécses




Színező




Fonaltök