A természet hangjai segítenek a gyerekeknek a tanulásban

Nagy segítséget jelentenek az oktatóvideók, ezeknek köszönhetően egyszerűbb és gyorsabb lesz a tanulás.
A természet hangjai videóban segítenek a gyerekeknek a tanulásban

Állatok segítenek a tanulásban

A hallás és beszéd fejlesztésének módja az utánmondással, a hangutánzó szavak ismétlésével járó gyakorlás, aminek egyik legelemibb része az állatokkal, a hangjukkal való megismerkedés.

Mit mond a kutya? (vaú-vaú) Mit mond a cica?(miaú-miaú) A szülő és a gyerek együtt gyakorolja a válaszokat, amikhez hasznos segédeszköz egy oktatóvideó. A színes képek teszik élvezetessé a tanulást, miközben a hangok lehetővé teszik a játékos tréninget.

Miután együtt megfigyelik az állatokat, jöhet a játék, ami a felismerésből és az azonosításból áll. Fokozatosan érdemes nehezíteni azzal, hogy egyre több állat hangjára kell ráismerni. Ezután a következő lépcsőfok, amikor a gyerek utánzással, önállóan ismétli el, amit hallott.

A felnőtteknek is lehet öröm a gyakorlás

A környezetünk megismeréséhez is közelebb kerülhetünk, ha a madarak hangját felvonultató videót nézzük meg. Ez segítségünkre lehet családi kirándulások, természetjárás során, de akár akkor is, ha az ablakunk alatt reggelenként éneklő madárról szeretnénk egy kicsit többet megtudni.

Kapcsolódó cikkek

Van segítség a szövegértési nehézségekkel küzdő gyerekeknek

Szövegértési problémák kezelésében is akad segítség

Sok gyereknek okoz nehézséget az olvasás, szó- és mondatértelmezés. A tartalmi összefüggések átlátásában is segíthetünk, a foglalkoztatók pedig sikerélményt nyújtanak.

A zenetanulás jótékony hatásai Online programokkal

A zenetanulás csupa jótékony hatással bír: vidám gyakorlást kínáló online foglalkozások

Rengeteg pozitív hatása van a gyerekekre, felnőttekre egyaránt, attól függetlenül, hogy van-e érzékük a zenéhez. Kodály Zoltán szerint már az anyaméhben elkezdődik a zenei nevelés.

Miért nem megy a matek, és hogyan fordítható meg időben?

Miért nem megy a matek, és hogyan fordítható meg időben?

Sok diák és szülő számára ismerős helyzet: a matematika vagy a fizika egy ponton „elcsúszik”, és onnantól kezdve egyre nehezebb visszakapaszkodni.