Hogy bele ne essen a gyerek a medencébe – itt a medence kerítés!

Ma már egyre több embernek van a kertjében medence, ami valóban nagyon hasznos a nyári forróságban, hiszen percek alatt lehűthetjük a testünket, amikor odakint tombol a kánikula. A gyerekeknek is sokan vásárolnak kisebb-nagyobb méretű medencét, azonban a biztonságot, még sokan nem tartják szem előtt. A cikkben azokat a biztonsági módszereket sorakoztatjuk fel, amelyek nagyfokú védelmet biztosítanak, ha medencénk és kisgyermekünk is van.

1. A kapuk és az ajtók zárása

A gyerekekben még nincs meg az a felelősségérzet, amely egy felnőttben igen. A kisebb – 1- 4 éves gyerekek – még nem félnek, és nem gondolják veszélyesnek, ha kimennek az utcára, és az úttest közepén játszanak. Éppen ezért, a szülő felelőssége, hogy a medencéhez vezető utak biztonságosak legyenek, hogy a kapuk és ajtók megfelelően zárva maradjanak, hiszen csakis ily módon óvhatjuk meg a gyermekeinket a rájuk leselkedő veszélyektől. Ma már vannak gyermekbiztos ajtógombok és tolózárak, amelyeket egyszerűen és könnyedén fel lehet szerelni az ajtókra, a kapukra. Míg a szülő könnyedén tudja azokat használni, a gyermek képtelen azokat kinyitni. Ma már olyan kapuriasztók is kaphatók, amelyek azonnal jeleznek, ha valaki, történetesen a gyerek, kinyitja azt. Ez egy nagyon hasznos találmány, hiszen a szülőnek sem kell állandóan izgulnia, hogy a gyermekkel valami szörnyűséges dolog történik és a gyermek is biztonságosan játszhat az udvaron, amennyiben mi, szülők, minden biztonsági óvintézkedést megtettünk.

2. Medencekerítés

Egy gyerek, akár másodpercek alatt elmerülhet a medence vizében és sajnos, percek alatt meg is fulladhat. Ha sikerül is időben kimenteni a vízből, súlyos agykárosodást is szenvedhet, éppen ezért a medencekerítések nagyon hasznosak, hiszen így biztonságban tudhatjuk a gyermekünket. Persze csak abban az esetben, ha megfelelően szereltük fel és rögzítettük azt. A medencekerítésnek ugyanis az a lényege, hogy azon a gyermek ne tudjon felmászni és alatta se tudjon átbújni.

Amikor medencekerítés vásárláson gondolkodunk, nem fontos keményfalu kerítést vennünk, hiszen így a medencénket csak akkor láthatjuk, ha éppen úszkálni, fürödni készülünk. Az úgynevezett hálós kerítések is nagyon megfelelnek a célnak, hiszen a gyermek nem tud átjutni azokon, és közben még gyönyörködhetünk is a medencénkben.

A medencekerítés védelmi szempontból ugyan tökéletes, de a szülő felügyeletét és a szülő személyes felelősségét nem helyettesíti. A szülőnek ugyanolyan ébernek kell lennie, mintha nem lenne kerítés, de sokkal nyugodtabb lehet, ha egy-egy pillanatra leveszi a csemetéjéről a tekintetét. Ha a szülőnek be kell szaladni egy percre a házba, előtte mindenképpen meg kell arról győződnie, hogy bezárta a medencekerítést és nincs a kerítés mellett olyan tárgy, amelyre felmászva, a gyermek meg tudja közelíteni a medencét.

A flexibilis medencekerítés nagyfokú védelmet jelenthet, hiszen így a gyermek nem tud a medence közelébe menni, így pedig súlyos balesettől óvhatjuk meg a szeretett gyermekünket. A védőhálós medencekerítés bármikor szétszerelhető. Az 1-5 méter széles és az 1,22 méter magas kerítéselemekkel bármekkora méretű medence, vagy kerti tó elkeríthető.
A medencekerítést gyorsan és egyszerűen össze lehet szerelni, még csak szakember sem szükséges hozzá.

3. A medence tisztításához szükséges vegyszerek elzárása

Akinek medencéje van, nagyon jól tudja, hogy a medence vizét rendszeresen tisztítani szükséges, hiszen a víz tele van kórokozókkal.
Azok a vegyszerek, amelyek hatékonyan pusztítják a vízben található baktériumokat és egyéb kórokozókat, az emberre veszélyesek lehetnek. A gyermek elől mindenképpen el kell zárni ezeket a vegyi anyagokat, tisztítószereket. Lehetőleg egy olyan helyen szükséges ezeket az anyagokat tárolni, ahol a gyermek, semmilyen körülmények között nem férhet azokhoz hozzá.